Mikroba

2019-ben úgy tűnt, hogy a 2004 óta írott blog felszámolása jó ötlet. Podcastolni szerettem volna, ez persze azóta is megy, úgyhogy mondhatjuk: pipa. Mehetett volna a kettő együtt is? Persze, de meglepően sok időmet és energiámat vitte el az írott formátum még akkor is, ha a fogyasztói oldalról viszonylag sokan olvasták és merítettek belőle elsősorban túrák, európai utak, biciklizések kapcsán ihletet. Nem volt szívem reklámozni rajta, mert akkor már nem ugyanaz a befogadói élmény. A bejegyzéseket lementettem (bőven 2000-2500 fölötti számosságról beszéltünk már 2019-ben is), de ezeket vélhetően soha senki nem fogja látni ismét publikusan.

Miért írom ezt most le, ha rég elmúlt, és a döntésemet azóta sem bántam meg? Pusztán azért, mert az írás mint olyan hiányzik. Nem önmagában az, hogy ütögetem a billentyűket, és szöveggé válik a monitoron, bár kétségtelen, hogy ennek is megvan a maga relaxációs szerepe, hanem sokkal inkább az áttekintés öröme, a gondolatok szintetizálásának pozitív aspektusai. Hajlamos vagyok belepörögni olyan témákba egymás után sorban, amelyeket szét lehetne aprózni a napok között, nyugodtan kezelni a helyzetet, és nem burst-ről burst-re élni. Célom, hogy rövid bejegyzések keretében reflektáljak a napom egy-egy számomra meghatározó történésére, váratlan vagy fontos eseményére.