Szomszédok és grill

Tegnap este egy komolyabb grillpartit szerveztünk, összesen négy szomszéd házból érkeztek párok és családok, hogy egy kicsit jobban megismerkedjünk egymással. Tíz-tizenegy hónapja költöztünk ide, sokukkal beszélgettünk már, van, akivel hosszabban is, de olyan alkalom, hogy nyugodtan leülünk enni és borozgatni, még nem volt. Azt szokták mondani, hogy a barátait az ember megválaszthatja, de a családját és a szomszédait nem, és igazi áldás, ha jóban tudunk velük lenni. Azt hiszem, nálunk semmilyen probléma nincs ezzel kapcsolatosan, mindenki normális, korrekt, ráadásul humoros is. Nagyon jól érezte magát a csapat látszólag, elképesztően sokat nevettünk, és ezzel párhuzamosan talán mindannyian egy kicsit közelebb is érezhetjük magunkat a másikhoz.

Meggyőződésem, hogy kertvárosi környezetben (is) tenni kell azért, hogy a kis mikroközösségünk jó irányba formálódjon, és úgy gondolom, hogy Nórival most tettünk egy jelentős lépést ezen az úton. Bízom abban is, hogy tradícióvá tud majd válni a közös sütögetés.