Oppenheimer
Viszonylag sokat beszéltünk az adásban is erről a filmről, akit mélyebben érdekel, hallgasson bele. Most csak néhány gondolatot emelnék ki, természetesen spoilerek nélkül:
- Christopher Nolan egyértelművé teszi, hogy vannak olyan témák, amivel tudja, hogy kellene foglalkoznia, de nem érdekli, ezért nem is megy bele ezekbe (néhány másodperces, sehova mutató snittekkel elintézi pl. a múltidézést, almamérgezést, stb.)
- A casting az utóbbi évek legjobbja, Cillian Murphynél nincs jobb választás a címszerepre, de a többiek is kiválóak.
- Robert Downey Jr. elmaszkírozása önmagában is díjat érdemel.
- A vállalkozás nagyságát és az elköteleződést mutatja, hogy korunk egyik legjobb és legkeresettebb színésze, Rami Malek elvállalt egy ötperces mellékszerepet (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a történet szempontjából komoly jelentősége van).
- A három órás film kifejezetten hosszú, ennek megfelelően pl. egy idegösszeroppanást talán jobban ki lehetett volna bontani egy hirtelen jött 30 másodperces jelenetnél, ami sehova nem vezet.
- A történet adott, viszont az utolsó mondatokkal sikerült még egyet csavarni a dolgokon.
- Kifejezetten jól jeleníti meg a film a kortárs nagy fizikusokat és azok kapcsolatát, de számomra hiányzott a nullánál több fizikai tartalom, akár valamilyen kommersz módon leegyszerűsítve, hogy érződjön, itt valami alapvetően új, kifejezetten nehéz dolog készült el – persze ezt más aspektusból azért láttatja.
- Remek párbeszédeket láthatunk, egyik kedvencem: “Hogy lehet ez?” (ti. hogy a fény részecske- és hullámtermészetű is) – “Nem lehet.” – “Úgy van, nem lehet, de mégis így van.” Ez a rövid szóváltás az elején előrevetíti a lehetetlennek gondolt elemek és a láncreakció létrehozhatóságát.
- A Trinity-teszt filmes megjelenítése példátlanul erős, vélhetően oktatni fogják a használt megoldásokat és azok hatását rendezői szakokon.
- Fenntartja a feszültséget, és az idősíkok közötti mozgással az agyunk folyamatos fókuszát is igényli.
Összességében ez egy nem hibátlan, de renkdívüli, és le merem írni: csodálatos film, amelyet egyszerűen bűn lenne kihagyni.