Szoboszlai Dominik

Gyerekkoromban rengeteget fociztam, az átlagnál talán jobb színvonalon – akkor a Mezőkövesd még harmadosztályú csapat volt, az ottani ifibe akartak leigazolni csatárnak. Akkor ezt nem vállaltam, mert a tanulásban nagyobb potenciált láttam, és ezt azóta sem bántam meg. Volt azóta Dzsudzsákunk, és még rajta kívül egy-két olyan név a magyar válogatottban, akiknek volt esélyük eljutni a legmagasabb szintre, de aztán különböző, jellemzően egyéni döntések következtében mégsem sikerült nekik. Mondhatjuk, hogy inkább pénzt akartak keresni, de kívülről könnyű ilyesmit állítani, nem biztos, hogy ez volt az egyetlen szempontjuk.

Itt van most ez a Szoboszlai Dominik nevű fiatal, szimpatikus csávó, aki mintha egész máshogy állna hozzá ehhez a sporthoz, és néhány év alatt úgy tűnik, hogy ténylegesen elért talán a legerősebb bajnokság egyik top csapatához. Megdöbbentően komoly teljesítmény. Amikor megláttam a fenti képet, akkor kicsit én is büszke voltam arra, hogy végre nekünk is van valóban profi gárdában kezdő játékosunk, igazán szerény, dolgos hozzáállással. Nyilván, az én életem se nem jobb, se nem rosszabb ezzel, de amikor Szoboszlai a szöglet után Luis Diazzal pacsizik, akkor ez rengeteg fiatal számára (és számomra is) követendő példát mutat: kitartóan, a hibák kijavításával, mindig a cél felé tartó döntésekkel, az esetleges eltérítő szándékokat tisztelettel elutasítva el lehet jutni egy álomig.

Én mindezt belelátom a fenti képbe, amikor is komoly világsztárok mellett Dominik első gólpasszát adta. Csak így tovább, miszter.