Sűrű volt
Pénteken csapatot építettünk, 5 órás kelés, egész napos remek programok, minden szuper, fáradtság ON.
Szombaton elindult az egyetem, teljesen el vagyok szokva a napi 13 órányi (8:00-19:00) folyamatos koncentrációtól, ezt nagyon éreztem a nap végén, fejben totál lemerülve vezettem haza, pedig ezek egy része még “osztályfőnöki” óra volt.
Vasárnap keresztelő, de mivel evangélikus szertartás keretében zajlott, így a tervekhez képest kicsit későn, 3 perccel a rajt előtt sikerült megérkezni a 10 km-es, keresztelőtől független futóversenyre. Ezzel párhuzamosan véget ért a három hónapos futós időszakom, amivel a mozgásba igyekeztem visszarázódni – ez persze nem azt jelenti, hogy nem folytatom. Örömmel jelentem, hogy nem hagytam ki edzést, minden egyes héten három futós alkalmat tartva sikeresen felkészültem a Wizz Air 10K-s versenyére, amit a pusztulat meleg ellenére abszolváltam. Az most legyen mellékes, hogy a legjobb félmaratoni időm kilométerenként egy perccel (!) jobb, mint a mostani 10K-s, de nem is annak megközelítése volt a cél.
Tudnék még mesélni gombásodó fűről meg erről-arról, de azt majd egy másik alkalommal.